2. A FIZIKAI SZERKEZET
Az akasha fizikailag (hardveresen) egy rengeteg részegységből felépülő, időszálasan egyetlen információs hálózatba kapcsolt, bonyolult tárolórendszer. Az egyes elemei az univerzum különböző térbeli pontjain találhatók. Konkrétan: minden dimenziórendszernek, azon belül minden galaxisnak, és minden csillagrendszernek megvan a maga saját, lokális könyvtára, amelyek mind számos tárolóelemből állnak. Az egész nagyon hasonló a földi könyvtárak, illetve az internet felépítéséhez, célját és logikáját tekintve, bár jóval nagyobb kapacitású.
Az egyes tárolók felépítésükben és működésükben a lélek architektúráját (szerkezetét) követik, csak ezek lényegesen nagyobb méretű barionokból állnak. Amolyan "szupernagy" lélek részecskék, tárológömbök, amelyek nagyon jól védett és információsan árnyékolt bázisokon, az Isteni Fenntartási Rendszer helyi támaszpontjain találhatók, a folyamatos működésükhöz szükséges, technikai kiszolgáló apparátusokkal egyetemben. Többféle típus is van belőlük, a legnagyobbak teniszlabda méretűek, és természetesen mind intelligens, akár a normál (emberi, isteni) lelkek. Ez gyakorlatilag egy olyan értelemmel bíró számítógépes adatbank, amelyben az információk térbeli gravitációs hologramok formájában, időhullámokként terjedve (forrástól-forrásig) őrződnek a végtelenségig.
Tehát nem elektronikus formában, bitekbe kódoltan, mágneslemezen vagy CD-n, netán papírra nyomott szövegek, képek formájában tárolja az információt! Mert ezek az általunk ismert és használt anyagi hordozók kapacitásukban, elérési idejükben, tartósságukban és működési megbízhatóságukban messze elmaradnak az akasha rendszereihez képest.
A tárolók mindegyike több, multiplexelt (sokcsatornás) kommunikációs időszállal kapcsolódik a társaihoz, de ezek nem alkotnak teljes gráfot. A hálózat topológiája (felépítése) kombinált fa és csillagpontos (lényegében hierarchikus), valamint gyűrű alakú, amiben teljes az információk redundanciája (ismétlődése). Minden adat legalább két helyen van eltárolva, két külön bázison és tárolóban, az univerzum két különböző pontján. Így ha bármely helyi adattároló támaszpont megsérül vagy megsemmisül (baleset, háború, természeti katasztrófa, egyéb műszaki hiba miatt), az információk akkor sem vesznek el belőle.
Az akashában az adatforgalom folyamatos. Tehát állandóan, szünet nélkül íródnak bele az új események információi külön beviteli csatornákon, illetve bármikor kérhetnek ki belőle adatokat a rendszerhez hozzáférő intelligenciák más csatornákon keresztül. Az időszálak ezért szimplex üzemmódban működnek, bennük, rajtuk az adatátvitel mindig csak egy irányban folyik. A rendszer az egyes teremtési korszakok kezdetétől a végéig működik, és külön fizikai tárterületeken őrzi a korábbi korszakok összes információját is. A kapacitása és a műveleti sebessége, amivel ír, keres és szolgáltat, valami elképesztően óriási (piko, sőt femtoszekundumokról van szó!), de nem korlátlan. Nagy terhelésnél előfordul, hogy több másodpercet is várni kell a válaszra. Ez még akkor is így van, ha a keresett információt az univerzum legtávolabbi pontjáról kell előbányásznia a kiszolgálónak.
Az egyes tárológömbök tematikusan megosztott adatrögzítést végeznek, vagyis az információk már eleve többféle indexelésnek megfelelően kerülnek rögzítésre benne. A gondolatok, amik állandóan ott kavarognak mindenki lelkében, igazából a beérkező információkat, tapasztalatokat indexelik, csoportosítják és jelölik meg. Hozzáfűződnek az eltárolódó adatokhoz, megkönnyítve később a visszakeresés folyamatát. A lélek adattárolásáról részletesebben lásd: A lélek szerkezeti felépítése és működése, illetve A lélekcella adattárolása című írásokat.
Az Isten minden teremtménye, tehát az összes növényi, állati, emberi, isteni lélek időszálasan fel van fűzve (kapcsolva) erre az adattárra. Minden lélek lokális információ gyűjtő, feldolgozó, tároló rendszerként működik a teremtésben, vagyis szerves része az akashának. A nagy tárológömbökben mindenkiről létezik egy teljes másolat, ami állandóan, azonnal frissül. A különbség egy lélek és a róla készülő biztonsági másolat között csupán annyi, hogy a lélekben az információk élnek, manipulatívak, dinamikusak, tehát futnak, aktívan cselekednek, működnek, mint valami program (jobb hasonlatot nem tudok rá a jelenlegi földi fogalomkészletből), míg a háttértárban lévő másolat csak egy passzív, statikus, nem futó, vagyis holt adathalmaz. Egy lélek fizikai megsérülése, netán megsemmisülése esetén a teremtője ezen másolat alapján tudja teljes pontossággal újra alkotni őt, visszaállítani az eredeti létezési állapotának megfelelően. Így semmi sem vész el a rendszerből.
BESZÉLGESSÜNK! EZT A BLOGOT MÁR 2006 ban ÖSSZERAKTAM...lehet ma már nem menne :D LEHET MÉG AKTIVÁLNI? TÖBBFÉLE TÉMÁBAN BEJEGYZÉSEKET RAKTAM FEL... PL: AZ EMBER HELYES MŰKÖDÉSÉHEZ INFORMÁCIÓKRA VAN SZÜKSÉGE, TUDATOSAN VAGY TUDATLANUL, DE VESSZÜK EZEKET... EZEN INFORMÁCIÓKAT SZERETNÉM VIZSGÁLNI, ÉRTELMEZNI ÉS KÖZVETÍTENI. AKIT ÉRINT ... MAJD JELENTKEZIK :) "
2009. december 24., csütörtök
Az Univerzum nagy könyvtára: AZ AKASHA
"Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak." (Máté, 10.30.)
"1. BEVEZETÉS
Az akasha az univerzum történetét rögzítő, tároló könyvtár, amelyben minden esemény, információ megtalálható a kezdetektől fogva.
Ezt a rendszert a misztikusok "A Beszélő Fény Krónikájának" is hívják. Nem azonos a világéter teljes hullámterével, mivel abból a háttérzaj, a szüntelenül zengő idővisszhangok (ez a szférák zenéje) miatt nagyon nehéz közvetlenül használható információkat kinyerni. Az akasha az Isten által létrehozott és működtetett könyvtár, a totális lexikon, melynek adatbázisa rendezett és könnyen visszakereshető módon van eltárolva. Ez az egész teremtésben felhalmozódó minden tudásnak, történésnek a raktára.
Az akasháról a mai napig csak nagyon kevés embernek van bármiféle tudomása a Földön. Még kevesebben vannak, akik képesek olvasni belőle, kikeresni az őket érdeklő információkat (sámánok, látnokok, tanítómesterek).
Peter Krassa könyve, az Akasha krónika, amely 2000-ben magyarul is megjelent a Trivium Kiadónál, sajnos rendkívül szegényes mű (véleményem szerint) és szinte semmi használható ismeretet nem tartalmaz magáról a könyvtárról.
Ez persze nem csoda, hisz az (anyagbaragadt) tudomány helyett eddig főként csak a misztikusok foglalkoztak az isteni adattárral, ők is csupán olvasói szinten.
Ezért döntöttem úgy, hogy ebben az írásomban röviden ismertetem az akashát, annak szerkezetét és működését.
A szükséges információkat természetesen magából az akashából nyertem..." én meg az internetről...
pl. innen

Címkék:
beavatás,
ezoterika,
lelki út,
szellemi ut