A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Magyarország vallási térképe a népesség arányában
| Római katolikus | ██ <50% | ██ 50-66,6% | ██ 66,6%< |
|
| Református | ██ <50% | ██ 50-66,6% | ██ 66,6%< |
|
| Evangélikus | ██ <50% | ██ 50-66,6% | ██ 66,6%< |
|
| Görög katolikus | ██ <50% | ██ 50-66,6% | ██ 66,6%< |
|
| Egyéb | ██ <50% | ██ 50-66,6% | ██ 66,6%< |
A vallás olyan egyetemes és átfogó fogalom, amelyre nehezen adható egyetlen, átfogó meghatározás: „élményszerű találkozás a szenttel és a szenttől meghatározott ember válasz-cselekménye.” (
Gustav Mensching,
1959) vagy másképpen: „szellemi lényekbe vetett hit” (
Edward Burnett Taylor,
1871).
[1] A két fogalomleírás eltérése a megközelítésből ered, az első a vallás megnyilvánulásait foglalja össze, a második lényegét próbálja megragadni. Az első
funkcionális, a második
szubsztanciális szemléleten alapuló meghatározás.
A fentieknél a vallásnak még általánosabb megfogalmazását adja Helmuth von Glasenapp (1891-1993) valláskutató, amikor az alábbiakat írja Az öt világvallás c. könyvében.
Vallásnak azt a – megismerésben, gondolkodásban, érzésben, akaratban és cselekvésben kifejeződő – meggyőződést nevezzük, amely szerint személyes vagy személytelen transzcendens erők vannak működésben.
Azt mondja továbbá, hogy az etikai fejlett vallások ezt a meggyőződést a világ erkölcsi rendjébe vetett hittel kapcsolják össze; ez a hit a cselekedetekért való erkölcsi felelősségnek, az egész magatartás igazságos megítélésének és a tökéletesség legmagasabb fokára való eljutás lehetőségének elképzelésében jut kifejezésre.
Ma nyolc ilyen etikai fejlett vallást ismerünk: a
bráhmanizmust, a
dzsainizmust, a
buddhizmust, a
kínai univerzalizmust, a
párszizmust, a
judaizmust, a
kereszténységet és az
iszlámot.
Ezek a vallások két nagy csoportra oszthatók: azokra, amelyek a Hindukustól keletre és azokra, amelyek ettől nyugatra keletkeztek.
A keletiek "az örök világtörvény vallásai"-ként jellemezhetők, mivel e vallások szerint a
világ örökkévaló,
nincs őskezdete és meghatározott vége, a benne végbemenő valamennyi történést
önmaga szabályozza és minden létezés legfőbb elvét személytelen világtörvény képviseli.
A
"történeti istenkinyilatkoztatás" nyugati vallásai viszont mindennek a létezését egy, a
világtól elkülönült, annál végtelenül hatalmasabb
személyes istentől eredeztetik, aki mindent a semmiből hozta létre, autonóm módon uralkodik mindenek felett.
A világ teremtése és vége közötti időszak egyszeri és megismételhetetlen.
Természetesen létrejöttek olyan vallások is, amelyek a két, alapvetően ellentétes felfogás között különböző átmeneteket képeztek.