A beavatás 5.

A tudati lélek korának megfelelő beavatás
A beavatások kultúrkorszakonként változnak, körülbelül kétezer évente egy új beavatási forma alakul ki. A tudati lélek korának megfelelő beavatást kap először. Nagyon fontos, hogy lássuk a különbséget a régebbi, és a mai, korszellemnek megfelelő beavatás között.
A régi beavatásnak az volt a lényege, hogy bizonyos gyakorlatok által a tanítvány megszerezze, mintegy kiharcolja magának a beavatást. A tudati lélek korának más a beavatása. Minél morálisabbá teszi magát a tanítvány, állandó és nehéz lelki törekvések által, annál méltóbbá válhat arra, hogy kegyelemképpen részesüljön a beavatásban. Ez egy nagyon fontos változás. Régen a beavatás volt a cél, s a morális fejlődés volt az eszköz. A tanítvány csak azért fejlődött morálisan, mert tudta, hogy e nélkül nem kaphat beavatást. Krisztus után viszont kialakultak azok a krisztocentrikus beavatások, ahol a morális fejlődés, a szeretetben való növekedés a cél, s a beavatás egy eszköz ehhez.
A beavatás a legmagasabb rendű szeretet kibontakoztatásának eszköze. A szellemi világ a moralitás világa, az élő szereteterők világa.
A beavatás által a tanítvány felveheti azokat az erőket, amelyek segítségével földi életében elérheti a legmagasabb szintű moralitást. Krisztusi emberré, Homo christianusszá válhat. A mai korban már nem helyes, ha valaki a tettei eredményeképpen elvárja, hogy beavatást kapjon. A tanítvány célja a morális fejlődés, s ennek eredményeképpen remélheti, hogy kegyelemképpen megkapja a beavatást.
A régi, Krisztus előtti beavatások főleg a fizikai, az éter vagy az asztráltest átalakítására, megmunkálására törekedtek, s ezen testek segítségével történt a beavatás. A krisztocentrikus beavatást úgy határozhatjuk meg, hogy ez Én-beavatás. Az emberi Énre, az emberben lévő halhatatlan szellemre épít. Az isteni erők itt közvetlenül az emberi ént, a szellemet inspirálják, az alacsonyabb testek pedig csak eszközök a beavatásnál.
Egy átlagember ösztönösen cselekszik, és a megérzéseire hallgat. A jelen korban, ha az ember elindul egy beavatási úton, minél közelebb kerül a beavatáshoz, ez a belső ösztön - ami egy átlagembernek megmondja egy szituációban, hogy mit tegyen - kialszik. A beavatás felé haladva az ember már nem az ösztönös, belső megérzéseire hallgat, hanem tudatosan választja ki azt, hogy az adott helyzetben mi lenne a leghelyesebb. Ez akkorra alakul ki teljes mértékben, amikor az ember megkapja a beavatást.
A beavatott mindig a magasabb szempontok szerint cselekszik, mindig azt nézi, hogy mi az, ami a leginkább elősegítené az egyén és az emberiség haladását, fejlődését. Nem a környezet elvárásait követi, hanem azt, hogy szellemi szempontból mi lenne a leghelyesebb, legüdvösebb.
A helyesen véghezvitt beavatás folyamán a tanítványnak mindenképpen találkoznia kell a küszöb őreivel. Ők figyelmeztetik az embert arra, hogy ne felejtse el azt, amit hallott és látott, és ennek fényében élje majd a földi életét, valamint arra, hogy ne éljen vissza a kapott tudással. Amikor az ember különféle drogok és kábítószerek segítségével jut szellemi élményekhez, minden esetben kikerüli a Küszöb Őrével való találkozást. Beavatási úton járni kábítószerek használata mellett az egyik legveszélyesebb kombináció. (Pl. nagyon nagy a megszállottság veszélye.)
A szellemi világ megtapasztalását meg kell, hogy előzze a szellemi világ alapvető tényeinek és folyamatainak megértése, megismerése. Ez főleg most, a tudati lélek korszakában fontos. Régebben megtörténhetett az, hogy valaki úgy kapott beavatást, hogy még nem volt tisztában a szellemi világ működésével, s a beavató mester utólag elmagyarázta neki mindazt, amit látott és hallott a szellemi világban. A mai korban ez a kettő már nem cserélhető fel. Előbb a szellemi világ alapvető folyamatainak, tényeinek, lényeinek megismerésére van szükség, s csak ez után történhet a tanultak megtapasztalása. A tudati lélek korában nagy hangsúly van a megértésen. A magasabb világokról közölteket minden egészséges értelemmel bíró ember megértheti, azonban kikutatni azokat csak a beavatott képes. Tehát a tanítvány feladata az eddigiek mellett, hogy törekedjen a magasabb világok tényeinek, lényeinek, folyamatainak megértésére, megtanulására. Ehhez képest egy nagy előrelépés, amikor megkapja a beavatást, s az, amit odáig tanult, élő tapasztalattá válik a számára.
A fizikai síkon a tapasztalás a megértés előfeltétele. Nem tudjuk valakivel megértetni, mi a piros szín, ha még soha nem tapasztalta azt. A beavatásnál illetve a szellemi úton ennek meg kell fordulnia: előbb történik a tanulás, a megértés, s utána a megtapasztalás.
A beavatásra felkészítő gyakorlatok
Vannak bizonyos alaperények, amelyek elengedhetetlenek a magasabb beavatáshoz. Ide tartozik a szívcsakrát aktivizáló hat erény megléte. Ez a hat a gondolatkontroll, érzelemkontroll, cselekedetkontroll, a hit-bizalom, a türelem-tolerancia, s a kitartás, állhatatosság.
Ezen kívül vannak olyan gyakorlatok, amelyek felkészítik a tanítványt arra, hogy helyesen menjen át a beavatáson. Az első az odaadás erényének kifejlesztése. Elsősorban a magasabb rendű igazságok felé kell kifejleszteni az odaadást és tiszteletet. Nem lehet ugyanúgy hozzáállni a szellemi tanításokhoz, mint egy napilap olvasásához. Bár mindkettőben információk vannak, egy napilap által tartalmazott információk és egy szellemi kutatások alapján íródott könyv lényegesen eltér egymástól.
A természettudományos információk megértéséhez elég a fej, az intellektus. A szellemtudomány viszont élő gondolatok szövedéke, ember feletti szintről származó, örök igazságokat tartalmaz, amelyek megértéséhez nem elég a fej, hanem a szívre is szükség van. A tanítvány a szívgondolkodás által tudja megérteni és befogadni a szellemi tanításokat. Ehhez szükséges a szellemi tanítások felé való teljes odaadás, amely úgy tud kifejlődni, ha az ember újból és újból emlékezteti magát arra, hogy ezek tanulmányozása nem más, mint Isten gondolatainak újragondolása. Amikor valaki megismerkedik például az angyali hierarchiák felépítésével, akkor azt gondolja újra, ami valamikor megszületett a Kozmikus Isteni Elmében.
Ez után jöhet az odaadás és tisztelet kifejlesztése embertársaink felé, majd az emberi szint alatti létezők felé. Ennek az erénynek a kritika az ellentéte. A kritikáról tudni kell, hogy a magasabb megismerés szerveinek az egyik fő sorvasztója.
A második fontos törekvés a beavatás előkészítéseképpen a belső nyugalom elérése. A legnagyobb idegesség közepette is kellene, hogy legyen a tanítványban annyi lélekjelenlét, hogy elszakadva a külvilágtól, önmagára koncentrálva tudatosítsa: „minden külvilági befolyástól függetlenül, vagyok". „Nem azért vagyok, mert bármi is történik körülöttem, valójában önálló lény vagyok, bármi is történik a környezetemben" - erre kell a tanítványnak emlékeztetnie magát.
A harmadik előkészítő gyakorlat a rendszeres meditáció. Ez a praxis a finomabb testeket és az azokban lévő energiacentrumokat úgy alakítja át, hogy a tanítvány érett legyen a helyes beavatási folyamatra. Ide tartozik a tudati lélek korszakának egyik fontos meditációs gyakorlata: a szabad, önálló, érzékletmentes gondolatok elgondolása.
A negyedik a környezet élő, eleven megfigyelése. A tanítványnak minden nap időt kell szánnia arra, hogy megfigyelje a környezetében azokat a folyamatokat, amelyek élő, eleven, kibontakozó folyamatok, és amelyek pusztuló, elhaló, korhadó folyamatok. Azt is meg kell figyelni, hogy ezek milyen érzést hoznak elő az ember lelkéből.
Az ötödik az orientációs gyakorlat. Ennek az a lényege, hogy az ember minél gyakrabban, újból és újból tudatosítja magában azt, hogy saját érzéseinek, gondolatainak éppen olyan valóságos léte van, mint a fizikai világ tárgyainak.
Rudolf Steiner egyszer így fogalmazott: „A szellemtudományban csak akkor lehet előbbre jutni, ha az ember éppúgy vigyáz a gondolataira és érzéseire, ahogyan a lépéseire vigyáz a fizikai világban." Tehát a fel-le hullámzó, kontrollálatlan érzelmeket fel kell, hogy váltsa az irányított, megfigyelt érzelemvilág, s a csapongó fantáziát, zabolátlan elmét a tudatosan irányított gondolatvilág.
A hatodik a hangok megfigyelése, analízise. Ennek során a tanítvány a hangján keresztül próbál egy létezőre - legyen ez élő vagy élettelen - ráhangolódni. Rá kell hangolódni arra, hogy mi az érzésbeli különbség aközött amikor az ember egy halott tárgy hangját hallja, vagy amikor egy élőlény által kiadott hangot hall. Ez által a gyakorlat által az elementális világ titkaiba lehet betekintést nyerni. A hangok megfigyelése által a tanítvány megpróbál a hangot kiadó tárgy vagy élőlény „bőrébe bújni.". Átadhatja magát a természet hangjainak, ez segíti az embert abban, hogy az elementális lényekkel szorosabb kapcsolatba kerüljön.
Végül a hetedik előkészítő gyakorlat: mások beszédének elfogulatlan hallgatása. Ez a legnehezebb, de ezt tartom a leghatásosabb gyakorlatnak. Ennek nagyon nagy figyelmet kellene szentelni. A gyakorlat során a tanítványnak úgy kell mások beszédét hallgatnia, hogy közben saját belső világát teljesen kikapcsolja. Tehát nem helyesli az elhangzottakat, nem is ellenzi azokat, mindent pontosan befogad úgy, ahogy az a másiktól árad. Ilyenkor az ember csak az elmondottakra figyel, és mindenféle helyeslő vagy ellenző állásfoglalást gondosan kimunkál magából. A gyakorlat célja az, hogy a tanítvány képes legyen egy másik emberre úgy figyelni, hogy minden belső, szubjektív kommentárt kikapcsol.
Csak akkor számíthat valaki arra, hogy a szellemvilág objektíven nyilatkozik meg a számára, ha ezt megtanulja. A gyakorlatnak van egy nehezebb verziója, amikor valaki olyan ember beszédét hallgatja, aki valamilyen vonatkozásban messze alatta áll, és közben nem merülhet fel sem a tudálékosság, sem a fölényérzet. Nagyon jó ezt a gyakorlatot például gyerekekkel gyakorolni, úgy hallgatni amit mondanak, hogy azt belsőleg nem kommentáljuk. Ennek a gyakorlatnak a hatására kifejlődik a lélekben egy olyan hallószerv, amely a magasabb világok üzeneteit torzítás nélkül képes felfogni. Csak az képes a szellemi üzeneteket teljesen objektíven és torzításmentesen fogadni és továbbadni, aki képes az embereket a saját véleménye kizárása mellett, önzetlenül hallgatni. (Ha ezt a kritériumot figyelembe vesszük, akkor erősen leszűkül a tisztánlátók és tisztánhallók köre.)
„Aki gondosan előkészül, kívánságait, vágyait és szenvedélyeit kiküszöböli a magasabb életből, és gyakorolta a saját véleményének a kikapcsolását, hogy ne azért tartson valóságosnak valamit, mert tetszik neki, az közvetlenül különbséget tud tenni igaz és hamis között."
Rudolf Steiner