A beavatás 4.

A beavatás feltételei

A beavatásnál a tanítvány és a mester lelke egybeolvad. Ezért fontos a tökéletes összhang, tökéletes szeretetkapcsolat a tanítvány és a mester között, ugyanis a beavatás csak így történhet meg.
Ez nem tud megtörténni, ha a mester és tanítvány között nincs tökéletes összhang. A mester minden egyes tanítványának a beavatási élményét átéli.

Nagyon fontos előfeltétel a test megtisztítása. Ha valaki kap egy beavatást, ezáltal a lélek és a tudat rezgésszintje jelentősen nő.
Ha a test nem elég tiszta, a magasabb szinteken, a test és a lélek közötti szakadék komoly betegségekhez, sőt korai halálhoz vezet. A helyes életmód, amit a legtöbb szellemi úton hangsúlyoznak, egyfajta felkészítés a beavatásra.
Vannak alapvető mérgek, (pl. hús, tojás, cukor) amelyek csökkentik a test rezgésszintjét, és ki kell ürülniük az ember szervezetéből ahhoz, hogy a beavatást megkaphassa.
Alapvető fontosságú a test tisztításánál a vegetáriánus étrend, illetve a cigaretta, kávé és egyéb drogok kerülése.
A két legfontosabb dolog amit el kell hagyni a beavatási úton: a hús és az alkohol.
Az elfogyasztott táplálék nemcsak fizikai szinten hat, hanem a tudatunkat is befolyásolja. A tanítványnak, aki a beavatási úton halad, úgy kell tudatosan átalakítania az étrendjét és az életmódját, hogy ezzel a testi tisztulást elősegítse.
A folyamatot lehet segíteni, gyorsítani különféle tisztítókúrákkal, amelyek közül leghatásosabb a böjt.

Bár ez egy fontos előfeltétel, vannak ennél sokkal nehezebben betarthatóak, tehát ez a legkevesebb, amit az ember megtehet azért, hogy beavatást kapjon.
Ennél sokkal komolyabb probléma, ha a lélek nem elég tiszta. Az kaphat beavatást, aki pszichés egészség egy bizonyos fázisába eljutott. Ameddig valamilyen lelki betegségben szenved valaki, addig tilos bármiféle komoly beavatás. Az esetek kilencvenkilenc százalékában ugyanis a beavatás által a probléma nem eltűnik, hanem felerősödik. Tehát, ha valaki pánikbeteg vagy mániás depressziós, esetleg valamilyen komoly szenvedélybetegsége van, nem kaphat magasabb beavatást. Ide tartozik az alkoholizmus, a kábítószerezés, a beteges szorongás, skizofrénia, fóbia, paranoia, tehát bármilyen komolyabb pszichés vagy pszichiátriai betegség. Ezeket először le kell küzdeni, rendbe kell tenni, s utána lehet szó beavatásról. Egyfajta pszichés egészség, lelki kiegyensúlyozottság és belső harmónia fontos előfeltétele a beavatásnak.

A lélek megtisztításában fontos szerepe van az alapvető erények kialakításának is.
Lelki szinten nemcsak arra kell törekedni, hogy egyfajta lelki egészség kialakuljon, hanem bizonyos erényeket is ki kell fejleszteni. Amíg a tanítvány nem ér el egy bizonyos morális szintet, addig nem kaphat magasabb beavatást. A beavatás előfeltételeként meg kell születnie a lélekben a következő alapvető erényeknek: türelem, tolerancia, elnéző lelkület, együttérzés, áldozatkészség, hit, bizalom, kitartás, állhatatosság, szerénység, önzetlenség.
Korunkban a beavatás személyesen történik.
A régebbi időben gyakran megtörtént, hogy álomban, testen kívül vagy telepatikus kapcsolaton keresztül történt a beavatás, a mai korban fontos, hogy ez a mester és a tanítvány személyes találkozása révén történjen. Az összes nagy tanítóról, mesterről tudni lehet, hogy fiatalabb korukban ő maguk is beavatásokon mentek át, és ezt beavató mesterektől kapták. Így tudtak eljutni egyre magasabb szintekre.
Tehát nem szabad, hogy az ember azzal ámítsa magát, hogy ő mindenféle segítség nélkül eljuthat a beavatási szintre. Jézus Keresztelő János segítségével kapta meg egyik beavatását, a vízkeresztséget, pedig ő születésénél fogva már más volt mint mások.
Tekinthetjük úgy, hogy ebben a szituációban Keresztelő Szent János volt Jézus beavató mestere. Még Jézus sem nélkülözhette egy beavató mester segítségét, akkor más ember sem képzelheti azt, hogy ezt a segítséget nélkülözheti!

Van három hatalmas csoda, amelyeket az ember sokszor természetesnek tart, pedig ezek felé mindig úgy kellene éreznie, hogy csodás dolgok. Ez három olyan isteni ajándék, ami lehetővé teszi az ember számára a beavatást.
Az egyik az, hogy az ember testet ölthet. Vannak olyan beavatások, amelyeket csak itt, földi életében kaphat meg az ember. A megvilágosodás pedig kifejezetten az emberi léthez köthető. Buddha, az egyik legismertebb megvilágosodott többször hangsúlyozta tanítványainak, hogy az összes létező lehetséges létszint közül, - legyen ez az ember alatti létszint, vagy az ember feletti létszint - csak az emberi testetöltésben érhető el a megvilágosodás. Ez a beavatások nagy részére szintén vonatkozik. Tehát már az egy segítség az ember beavatásához, ha testet ölthet.

A második ilyen ajándék, ha az ember kapcsolatba kerül a szellemi úttal, a szellemi tanításokkal. A kegyelem vagy a magával hozott karmája révén úgy alakítják az életét a segítői, hogy tudatosan elindulhat egy olyan úton, amelyen beavatásban részesülhet.

S végül a harmadik ajándék: amikor eljut a szellemi úton egy bizonyos szintre, felbukkan az az ember, akitől később a beavatást esetleg megkapja - találkozik a mesterével.


Ha valakinél ez a három együtt van, akkor szinte korlátlan lehetőségek állnak előtte. Az ember el is szalaszthatja ezt a lehetőséget, ha együtt van nála ez a három, de - lustaságból, figyelmetlenségből, egoizmusból, vagy hitetlenség miatt - mégsem él vele kellőképpen. Ez egy hatalmas csapda, amely akadálya lehet a beavatásnak. Legenyhébben úgy fogalmazhatnék, hogy ez egy óriási baklövés. Nem lehet tudni, hogy hány inkarnációra, hány száz vagy hány ezer évre van szükség ahhoz, hogy ez a három megint együtt legyen. Nem tudhatja az ember, hogy mikor kapja meg megint ezt a kegyelmet.

Az ismertebb mestereknek több ezer tanítványuk volt, de ha megnézzük, hogy hányan kaptak beavatást, akkor azt mondhatjuk, hogy csak minden századik vagy ezredik tanítvány, pedig mindegyikük megkaphatta volna.
Itt az egyik legfőbb hiba, amire visszatérnék, ha a tanítvány és a mester között nem alakul ki az összhang, az odaadás. A beavatásnál a mester és a tanítvány lelke egybeolvad, ez teszi lehetővé a beavatási élményt. Együtt élik át a beavatás élményét, tehát meg kell, hogy szülessen bennük az odaadás egymás felé. Egy mester úgy fogalmazott, amikor a tanítványait tanította, hogy a tanítvány lelkében meg kell, hogy szülessen egy nagy Igen a mester felé. Ekkor a tanítvány úgy érzi, hogy a mestere már nem tud neki olyat mondani, nem tud tőle olyat kérni, amire ne mondana igent, méghozzá szívből!
A másik fontos dolog, hogy a szabadság akarása, a megszabadulás iránti törekvés előrébbvaló legyen, mint az élet akarása. Tehát aki jobban fél a haláltól, mint attól, hogy esetleg elszalasztja a lelki újjászületését, az még nem áll készen a beavatásra. Ezért van az, hogy minden századik vagy ezredik tanítvány az, aki a mestertől a beavatást megkapja. A tanítványok nagy részénél felléphet az, hogy nem tiszta a szándékuk, vagy nem elég erős a törekvésük, vagy valójában nem azt akarják, ami miatt a mester ott van, hanem valami mást.
Van egy nagyon érdekes - és igaz - történet Szent Kabirról. Több ezer ember hallgatta a tanításait nap mint nap, s amikor a hétéves kislánya megkérdezte tőle, hogy ez miért van, akkor Kabir azt válaszolta, hogy mindegyikük szeretne megvilágosodni, megszabadulni, fejlődni. A kislány másnap odaállt a bejárathoz egy óriási bárddal, és amikor jöttek a tanítványok, azt mondta nekik, hogy a mester szeretne velük személyesen beszélni és a megváltó tudást átadni, s ehhez ő bevinné a fejüket a mester szobájába. Itt rögtön kiderült, hogy van aki csak azért jött, hogy valamilyen peres ügyben tanácsot kérjen, a munkakapcsolatait rendezze, vagy az egészségügyi állapota miatt, és szép lassan kiderült, hogy szinte egy ember sincs, aki ténylegesen a megszabadulása, a megvilágosodása miatt. Szegény Kabir bent várta a lelkes tanítványokat, de senki nem ment be, s aztán kijött a kislányához, aki tudatta vele, hogy mi történt. Valójában a tanítványok nagy része nem azért járt a tanításaira, amit ő valójában szeretett volna adni nekik.

Az átlagemberről azt mondják a tanítások, hogy alszik.
A beavatás, majd később a megvilágosodás a felébredést szolgálja. Az átlagember alszik, még akkor is, amikor látszólag ébren van. Ez azt jelenti, hogy nappal alszik a szellemi világ számára, este a testén kívül pedig a fizikai lét számára. A tanítvány egy olyan ember, aki bár alszik, nincs mély álomban, s elérkezik egy olyan pillanathoz, egy olyan lehetőséghez, amikor lehetővé válik a felébredés.
A mester, aki már felébredt, segít a tanítványnak ebben a felébredési folyamatban. A beavatásnak az a lényege, hogy a tanítvány átadja magát valakinek, aki már felébredt, segítséget kér a saját felébredéséhez. Viszont ehhez a tanítvány részéről szükséges a teljes odaadás. A teljes önátadás akadálya az egoizmus. Amíg nem születik meg a teljes önátadás a mester felé, addig a tanítványban működik egy szűrő. A szűrés azt jelenti, hogy amit a tanítvány a saját beavató mesterétől hall, elkezdi a saját tudatszintjén szűrni. A saját tudása, ismeretei alapján van amit elfogad, van amit nem, valamit megtesz, valamit nem - a saját egoizmusa alapján válogat.
A beavatásnál a beavatott lemond a múltról, elszakad attól, amit a múltban tapasztalt. Ez ténylegesen egy új kezdetnek, egy új életnek minősül a tanítvány életében. A beavató mester pedig felelősséget vállal a tanítvány jövőjéért. Innentől kezdve sokkal erősebben kihat a mesterre, amit a tanítvány mond vagy cselekszik.
A teljes önátadásnak nemcsak a külső, hanem a belső mester felé is meg kell nyilvánulnia. A belső mestere kétezer éve nagyon sok embernek Krisztus, a Kozmikus Szeretet lénye. A külső mester az ő munkatársának tekinthető. Kívülről a külső mester, belülről a belső mester segíti a beavatást. A Krisztusi Én, a belső mester a saját szellemét, a külső mester pedig a saját lelkét adja a folyamathoz.
A beavatásnak ebből a szempontból nézve két típusa van: az egyik a Krisztus előtti vagy Krisztus nélküli beavatás, a másik pedig a krisztocentrikus beavatás. A keleti utak nagy része nem krisztocentrikus beavatásokat tartalmaz. A Krisztus előtti beavatásoknál nagyon fontos volt az ego, az éntudat lebontása, egyfajta személytelen feloldódás a kozmikus létóceánban. A krisztocentrikus beavatás ehhez képest egy fontos változást hozott az előtte lévő beavatásokhoz képest: ebben alapvető kritérium az éntudat megtartása.
A magasabb világokba való átlépésnek teljesen tudatos állapotban kell megtörténnie. Ezt a szellemi tanításokban Grál-beavatásnak hívják. Krisztus óta a beavatás előfeltétele az éntudat megtartása, áthatása Krisztusi erőkkel. Ebben segít a belső mester.
Ezzel függ össze az evangéliumokban a fügefa elszárításának példázata. Krisztus idejében a fügefa szimbolizálta a Krisztus előtti beavatásokat. Amikor megtörténik ennek az elszárítása, ezzel jelzi Krisztus a kortársai, a tanítványai számára, hogy a régi beavatás helyét át kell, hogy vegye egy új beavatás. A régi beavatásoknál a tanítvány éntudatát elsöpörte az a hatalmas élmény, amin keresztülment. Az éntudatos princípiumát legyőzte, elsodorta az élmények sokasága. A Grál-beavatásnál viszont az Én ellenőrzi a szellemi tapasztalatokat, és uralkodik felettük.
A régi beavatásnál a beavatott az esetek nagy részében nem volt tudatában a megtett útnak, hanem később emlékezett vissza arra, ami történt vele. Nem tudta összefogni és közölni a szellemi világban átélt tapasztalatainak a reális és objektív tartalmát. A Krisztus előtti beavatások testen kívül történtek. A tanítvány alvó tudatállapotban, testéből kilépve bekerült a szellemi tények és lények világába.
Krisztus óta (és Krisztus mint belső mester által) lehetséges a beavatás fizikai testen belül is, amikor is a tanítvány teljesen éber, nappali tudatállapot megtartása mellet fogadja be a szellemi világ tényeit és lényeit.
Minden olyan beavatás, ami a fizikai test manipulációja által segíti az átlépést a magasabb világokba, (légzőgyakorlatok, szufi tánc, speciális mozgás, drogok) szintén idejétmúltnak számít a mai korban.